Mozgás

Finommotorika és szem-kéz koordináció fejlesztése kisgyermekkorban

Kisgyermekkorban a finommotorika szinte észrevétlenül fejlődik, de a későbbi években érdemes tudatosan figyelni a fejlesztésére.A jó hír az, hogy könnyen fejleszthetjük otthon is a kézügyességet, nem kell hozzá más csak játékba hozni a gyermeket és persze türelmesnek lenni.A finommotorika a kézi finommozgások megfelelő koordinációját jelenti, ez teszi majd lehetővé az iskolában a helyes ceruzafogást és az írás elsajátítását.Ha nem szeret rajzolni, akkor próbálkozhatunk ujjfestéssel egy nagyméretű papíron. Fontos, hogy az eszköz nagyméretű legyen, ezzel sokkal könnyebben boldogul egy kisgyerek. Ne erőltessük a ceruzahasználatot. Fessünk nagy, széles ecsettel, nagy papírra, hagyjuk, hogy köröket, csíkokat maszatoljon.

Hogy lehet fejleszteni a szem-kéz koordinációt?

Gurítsátok egymásnak a labdát!

Üljetek le egymással szemben terpeszbe, és két kézzel gurítsátok a másik ölébe a labdát! Extra feladat: meg kell állítania a labdát, mielőtt az hozzáérne a hasához. Ez a rendkívül egyszerű játék totyogókkal és ovisokkal is játszható.

Építőjáték minden mennyiségben

Lehet kocka, fa, pohár, lego. Mindegy. Lényeg a darabok egymásra helyezése, és ennek pontos koordinálása.

Hagyd, hogy öntögessen!

A szem-kéz koordinációt az is fejleszti, ha poharakba, tálkákba öntögethet a gyerek. Ennek lehet teret adni a fürdőkádban, de nyáron a homokozóban is kibontakozhat a gyerek a homokkal, vízzel való játékban.

Öntögetős - szivacskicsavarós játék

Két tálat adj a gyermeknek, hozzá pedig egy szivacsot! A szivacs segítségével kell egyik tálból a másikba átcsavarni a vizet.A gyerekek nagyon szeretnek vizezni, öntögetni. Kis tálcákon különböző összeállításban biztosítjuk számukra az öntögetést. Ez a tevékenység is nagy koncentrációt kíván, ügyesíti a gyerekek kezét, és sikeres teljesítése öröm számukra. Egyidejűleg tapasztalatokat szereznek a folyadékok tulajdonságairól, a térfogatuk és alakzatuk változásairól. Mindig teszünk kis szivacsot is a tálcára, hogy ha a víz melléfolyna vagy lecseppenne, maguk tudják azt felszedni.


Nagymozgások

Erre a hétre a várva várt tavasz beköszöntével az ún. nagymozgások fontosságára hívjuk fel a figyelmeteket. Bár ezt már biztos megtették a gyerekek is...) Aki teheti természetesen a szabad levegőn tartózkodjon minél többet!

Akik a szobába szorultak, azok számára is találunk mozgásos, energia levezető lehetőségeket. Az egyik ilyen lehetőség a hinta, hintázás.

Amióta csak feltalálták a hintát, generációk kedvenc játéka, nem véletlenül. Sokkal többről van szó, mint egy egyszerű és szórakoztató játékról: fejleszti gyermeked mozgáskoordinációs és agyi képességeit is, ezt ma már tudományos kutatások is igazolják.

Már az anyaméhben is hintázunk

A ringó mozgás utáni vágy, az, hogy ez még felnőtt korban is megnyugtat minket, az anyaméhen belüli élményeinkre vezethető vissza. 9 hónapon át érezhettük ezt a fajta mozgást, ezért mindig is kellemes emlékeket ébreszt bennünk.
Amikor egy terhes nő sétál, vagy bármilyen formában mozog, azt a baba az anyaméh védelmében letompítva, a magzatvízben hullámzó, ringó mozgásként éli meg. Ebből fakadóan már a pici babák is ösztönösen szeretik a ringatást. Egyedül, maguktól is gyakran végeznek hintázó mozdulatokat mászás, ülés vagy fekvés közben. E gyakorlatok közben félelmek, szorongások, belső feszültségek oldódnak bennük.
A későbbiekben, nagyobb korukban is megpróbálnak - az anyukák aggodalma ellenére - minden arra alkalmas, mozgó tárgyon, széken is hintázni. Ez a késztetés az ember egész életét végigkíséri - felnőtt korban is megnyugtatóan hat ránk a függőágyban, hintaszékben való ringatózás.

Mit és hogyan fejleszt a hintázás?

Ahhoz, hogy a hinta egyenletesen haladjon előre-hátra, összehangolt, tudatosan megválasztott mozdulatsorokat kell végeznie a gyermekeknek. Az előre-, hátradőlés, ezzel egy időben a láb ellentétes irányba történő mozgatása koncentrációt, komoly agyi aktivitást igényel. Ez a fajta mozgás egyszerre erősíti az izmokat és a mozgáskoordinációhoz tartozó agyi képességeket is.

A fejlődést a lendülés-fékezés-újralendülés és megállás folyamatos váltakozása, és az állandó egyensúlykeresés eredményezi. Kutatások szerint a fékezés technikája nehezebb, mint az elindulásé, hintázás közben pedig ezt is elsajátítja a gyermek. Minél több, egyre bonyolultabb mozgást végez, az agya annál fejlettebb tevékenységekre lesz képes.

Amikor megtanul helyesen hintázni, akkor az egész testét összehangoltan, pontosan képes mozgatni, a meghatározott izomcsoportokat a megfelelő időben képes feszíteni és lazítani, a folyamatos mozgás során pedig a biztos egyensúlyozás képességét is elsajátítja. Ez a képesség az alapja a finomabb, precízebb izommozgások helyes kialakulásának, mely a későbbiekben az írástanulás elengedhetetlen feltétele lesz.

Számos pszichológus és pedagógus egymástól függetlenül jutott arra a következtetésre, hogy azok a gyermekek, akik kiskorukban sokat hintáztak, könnyebben tanulnak meg írni és olvasni, valamint ritkábban cserélik fel a b, d és p betűket. A hintázó mozgás erősíti a két agyfélteke közötti kapcsolatot, ezáltal a gyermek gondolkodási képességeit is fejleszti.

A hintázás további pozitív következménye a gyermek saját testének megismerése, a helyes testkép kialakulása, a térben való tájékozódás és egyensúlyérzék fejlődése. Szakértők szerint még a beszédfejlődésben is fontos szerepet játszhat a rendszeres hintáztatás. Fejlesztő hatása mellett kitűnő szórakozás is, a gyerek felesleges energiáinak levezetésére is tökéletes módszer!

A helyes testkép kialakulásához néhány mondóka:

Van két fürge kicsi szem (szemek mutatása),

szétnézeget idebenn (széttekintés jobbra-balra).

Van két fürge kicsi láb, (lábak megmutatása),

végigszeli a szobát (lépegetés).

Mit csinál a kis kezem (a két kéz széttárása)?

Simogat kedvesen (két kézzel az arc megsimítása).

Ütöget mérgesen (az asztal ütögetése),

Csiklandoz viccesen (a tenyér csiklandozása),

Csipked hegyesen (a kézfej megcsipkedése),

Táncol ügyesen (az ujjak mozgatása a másik kézfejen).

Mit csinál a kis kezem (a kezek szétnyitása)?

Ujjaimat mutogatom (két kezünket felmutatjuk),
közben vígan mondogatom:
kifordítom, befordítom (kulcsolt kezünket ki, és befelé fordítjuk),
felfordítom, lefordítom (tenyereinket fel-, és lefelé fordítjuk),
zongorázom (ujjainkkal zongorázunk az asztalon),
furulyázom (magunk előtt a képzeletbeli furulyánkon játszunk).
Erősebb lett a kezem (felmutatjuk a kezeinket),
a tornát befejezem (kezeinket az asztalra tesszük).


Itt a szemem, itt a szám (mutatóujjunkkal a szemünkre, majd szánkra mutatunk),
ez meg itt az orrocskám (megmutatjuk az orrunkat is).
Jobbra, balra két karom (karjainkat oldalsó középtartásba kinyújtjuk),
forgatom, ha akarom (karkörzést végzünk).
Két lábamon megállok (jobb, majd bal lábunk felemeljük),
ha akarom, ugrálok (páros lábon ugrálunk).

Húsvéti készülődés

Az alábbi játékokat nemcsak a kertben, hanem a lakásban is lehet játszani...

Tojáskeresés

A "kincskereső" játékokat nagyon szeretik a gyerekek, használhatják kreativitásukat és hatalmas sikerélménnyel járnak

A felnőttek vagy a nagyobb gyerekek rejtsenek el húsvéti tojásokat, csokoládékat és egyéb ajándékokat a kertben, például ott, ahol magas a fű vagy bokor van.

Az győz, aki a leghamarabb megtalálja a húsvéti kincseket.

Üljetek egymással szemben nagy terpeszben és gurítsátok egymásnak a labdát! Ha sikerül elkapni, játszhattok egyszerre mindkét labdával oda-vissza! Próbáljátok meg ugyanezt sarkon ülve, vagy törökülésben is - így egy kicsit nehezebb!
További mozgáslehetőség azok számára, akik még mindig nem fáradtak el.

Tojásfutás

Üljetek egymással szemben nagy terpeszben és gurítsátok egymásnak a labdát! Ha sikerül elkapni, játszhattok egyszerre mindkét labdával oda-vissza! Próbáljátok meg ugyanezt sarkon ülve, vagy törökülésben is - így egy kicsit nehezebb!
További mozgáslehetőség azok számára, akik még mindig nem fáradtak el.

Minden játékos kap egy keményre főtt, színes tojást és egy evőkanalat. A kanálba helyezzék bele a tojást.

Az lesz a feladatuk, hogy a célig elvigyék a tojást a kanálban egyensúlyozva. Nem kell szaladni, hiszen akkor a tojás leesik, inkább kisebb tempóban, de gyors léptekkel haladva érdemes versenyezni. Aki a leggyorsabban ér célba, az lesz a győztes.


Játsszunk a labdával!

Ha a kinti játékokra gondolunk, a homokozáson kívül talán mindenkinek a labda jut eszébe először. Már a pici babák is imádják a labdát, mert színes és ide-oda gurul. A tipegő gyerekek pedig már meg is tudják fogni, így rájönnek, hogy lehet a labdát gurítani, dobni és rúgni is. Mire aztán ovisok lesznek, egész csomó játékot és trükköt megtanulhatnak - mert a labdával rengeteg dolgot lehet játszani! A következő labdás játékok a kisebbeknek szólnak, akik még épp csak ismerkednek a labda sok-sok tulajdonságával: a labdát lehet gurítani, feldobni, elkapni, pörgetni...és egy csomó szórakoztató dolgot játszani vele!

Tökéletes gömb forma,

Dobni, rúgni jó móka,

Ha pöttyös is nem túró,

Játszik vele sok lurkó.

Mielőtt közösen kezdtek játszani a labdával, nem árt, ha egy kicsit jobban megismerkedtek vele. Próbáljátok ki a következő játékos labdagyakorlatokat úgy, hogy mindkettőtöknél van egy-egy labda. A gyerekek csak utánzás után tudják megtanulni a játékot, úgyhogy figyelj jól!

Ezek a kis játékok látszólag egyszerűek, de ezek az alapok arra valók, hogy megtapasztalják a kicsik a labda formáját, méretét, súlyát, és azt is, hogyan tudják befolyásolni a mozgását. Én is nap, mint nap elcsodálkozom rajta, hogy számukra ezek a rettentő egyszerű kis játékok egyáltalán nem unalmasak! Sőt, nagyon is jól elszórakoznak vele!


1.

Üljetek le törökülésben, vagy felhúzott térdekkel és gurítsátok körbe magatok körül a labdát! Lehet, hogy először nem is megy olyan könnyen! Ha már sikerül, változtassatok irányt! Természetesen mondhatjátok is, hogy jobbra, vagy balra gurítjátok a labdát, vagy hogy "Elbújt a labda a hátam mögé!", majd "Megint itt van előttem!"

2.

Rejtsétek el a labdát a felhúzott térdetek alá egy kis "alagútba"! Aztán gurítsátok az alagúton át ide-oda (jobbra-balra)! Ha ez már jól megy, próbáljátok meg 8-as alakban gurítani: előre a lábak elé, majd be az alagútba, aztán hátra a hátatok mögé, majd megint vissza az alagútba! Nagyon oda kell figyelni, hogy sikerüljön!

3.

Ha kinyújtjátok a lábatokat előre, végig görgethetitek a lasztit a lábaitokon felfelé, majd lefelé, aztán egészen a fejetek búbjáig, majd vissza.

4.

Üljetek egymással szemben nagy terpeszben és gurítsátok egymásnak a labdát! Ha sikerül elkapni, játszhattok egyszerre mindkét labdával oda-vissza! Próbáljátok meg ugyanezt sarkon ülve, vagy törökülésben is - így egy kicsit nehezebb!

5.

Támaszkodjatok meg hátul és gurítsátok egymásnak a labdát a lábatokkal! Használjátok ehhez a talpatokat! Ha elfáradtatok, versenyezzetek: ki tudja magasabbra emelni a lábával a labdát?

6.

Gurítsatok célba! Felállíthattok üres PET palackokat, vagy gyümölcsleves dobozokat, amiket el kell találni, de átguríthatjátok a labdát egy szék alatt is!

7.

Próbáljátok meg nyújtott ülésben kicsit feldobni és elkapni a labdát! A gyerekeknek ez a "kicsi" dobás még nem is megy olyan könnyen, hiszen ők általában mindent teljes erőből szeretnének! Aki ügyes, még tapsolni is tud, mielőtt elkapja a lasztit. Megpróbálhatjátok ugyanezt különböző testhelyzetekben: hanyatt fekve, törökülésben, térdelve, guggolva, majd felállva.

8.

Tegyétek a labdát a bokátok közé és ugrándozzatok körbe így, mint a kenguruk! Kipróbálhatjátok azt is, hogy a térdetek közé szorítjátok a lasztit!

9.

Egy érdekes feladat: meg tudjátok csinálni azt, hogy a hátatok mögött tartjátok a labdát és onnét előredobjátok? Vajon kinek sikerül messzebbre dobnia?

10.

Labdaiskola nagyobbacskáknak: dobjátok a falra a labdát, majd kapjátok el különböző módon! Mondogathattok hozzá versikéket is:

Egészkéz (két kézzel a falhoz dobjuk, majd elkapjuk)

Csattantós (közben tapsolunk egyet)

Mellkereszt (dobás után mellünk előtt keresztbe tesszük a kezünket, majd elkapjuk a lasztit)

Vaskapocs (ujjunkkal láncszemeket formázunk)

Perdítős (gombolygatunk a kezünkkel)

Le-ereszt-tős (falhoz dobjuk-lepattan a földre-elkapjuk)

Fel-csa-pós (lepattintjuk-falhoz ütjük-elkapjuk)

Po-fo-zós (háromszor a falhoz ütjük egy kézzel a labdát)

Egyet dobtam (a labdát a falhoz dobjuk és elkapjuk)

Csattintottam (közben tapsolunk egyet)

Gyűrűt húztam (úgy teszünk mintha egy gyűrűt húznánk fel)

Gombolygattam (két kézzel gombolyítunk)

Kezeztem (egy kézzel kapjuk el a visszapattanó labdát)

Lábaztam (felemelt lábunk alatt dobjuk a labdát)

Első osztályt hibátlanul kijártam.

  • A labdázás során nagyon jól fejlődik a gyerekek szem-kéz, ill. szem-láb koordinációja, attól függően, mely testrészeket használjuk a játékban.
  • A nagymozgások fejlődése azért fontos, mert ezekből fognak kialakulni majd egyre finomodva, az aprólékosabb, pontosabb finommozgások is (mint az írás).
  • A kisgyerekeknek nagyon nagy a mozgásigénye, rengeteget kell rohangálniuk, játszaniuk a szabadban, hogy ezt kielégítsék. A változatos játékeszközök egyik legkedveltebb darabja a labda.

További mozgáslehetőség azok számára, akik még mindig nem fáradtak el.


Állatutánzó mozgások avagy mozgás is játék

A játék minden ember életében olyan önmagáért való tevékenység, amelyet öröm kísér. Belső, velünk született ösztönzés nyomán jön létre, s jelentős hatással van a gyermekek személyiségének és értelmi képességeinek fejlődésére. A szülők legfontosabb feladata a gyermekek játékos vágyának kielégítése. Ebben nem szabad őket korlátozni, inkább módot kell adni arra, hogy állandóan játszhassanak. A játék, hasonlóan a művészi tevékenységekhez, a spontán önkifejezés lehetőségét biztosítja. A gyermeki játék a világ egyfajta visszatükrözése, amelyben a külvilágból és a saját belső világából származó élményeit, érzéseit értelmezi és rendszerezi.

A másfél, kétéves gyermekeknél megjelennek az utánzásos és szerepjátékok. Ezekben felelevenítik az emlékeiket, és a képzeletükkel kiszínezve játsszák újra. A gyermekek ezeket a játékokat nagyon komolyan veszik, a szerep illúziója olyan erős bennük, hogy szinte teljesen azonosulnak vele. A gyermekek rendszerint azokat utánozzák, akik érzelmileg fontosak számukra, elsősorban anyát, apát, illetve azokat a meseszereplőket vagy állatokat, akik hatással vannak rájuk.

Miközben a gyermekek utánozzák az állatok viselkedését, beleélik magukat az adott állat helyzetébe, átveszik annak tulajdonságait és érzelmeit. Az állatutánzó mozgások olyan fantáziajátékok, amelyekben a nagymozgások segítségével továbbfejleszthetők az alapvető emberi mozgásformák. Ezek a mozgásos játékok igénylik a gyermek természetes mozgásainak minden formáját úgy, mint a járás, futás, ugrálás, kúszás, dobás, mászás és ezek variációit. Növelik a gyermekek mozgáskoordinációját, az erőnlétét és a kitartását. Fejlesztik a mozgást szabályozó idegrendszeri funkciókat, valamint a különböző testrészek és izomcsoportok harmonikus összmunkáját.

Cicanyújtózkodás

A gyermek négykézláb állásban helyezze a testsúlyát hol előre a nyújtott karjára, hol pedig hátra a lábára. Hátra nyújtózáskor - a cica az első lábait nyújtóztatja - a fejét egészen hajtsa le, a karjai maradjanak nyújtva, és a fenekével üljön le a sarkára. Előre nyújtózáskor - a cica a hátsó lábait nyújtóztatja - a fenekét emelje fel a lábáról és amennyire csak tud, dőljön előre, miközben a fejét felemeli.

Cica hát - kutya hát
Szintén négykézláb állva a gerincet, vagyis a törzset kell mozgatni. A gyermek akár domborítja a hátát, mint a cica, akár homorítja, mint a kutya, közben a feje ne mozogjon, végig nézzen előre.

Mindkét állatmozgás segít a törzs és a fejtartás megerősítésében, a törzs helyzetétől független fejkontroll kialakításában.

Manóséta
A térden járás, a térden való lépegetés előre és hátra felé, olyan, mint amikor mesében a manók a bokrok alatt a nagy fűben jönnek-mennek. Ez a gyakorlat a gyermekeket arra készteti, hogy a keresztezett mozgásmintájú járást gyakorolják. Mivel térden nehéz a lépegetés, ezért az ellentétes karjuk lendítésével önkéntelenül segítik a lábemelést. Ügyelni kell arra, hogy térden járás közben a lábfejüket ne emeljék fel, hanem húzzák a talajon, mert ezzel is segítik a biztos egyensúly megtartását.

Kutyajárás
Mindenki jól ismeri a négykézláb járást. A babák sokáig gyakorolják az önálló járás előtt, sőt sokszor még azután is. Azt már kevesebben tudják, hogyan segíthet ez a keresztezett mozgásforma a mozgáskoordináció fejlesztésében. Figyelni kell arra, hogy a gyerkőc kutyajárás közben előre és hátrafelé is az ellentétes kézével és lábával lépjen egyszerre, és a fejét tartsa felemelve, nézzen előre. Lehet öreg kutya, aki lassan, óvatosan lépeget és figyeli, hogyan teszi a lábát, és lehet vidám kutya, aki gyorsan szalad a gazdihoz.

Krokodiljárás
Valójában ez a kúszás, ami sajnos egyre több babánál kimarad a mozgásfejlődési sorból. De érdemes később, még az óvodás kor előtt visszatérni rá, mert jól fejleszti a gyermek mozgását, és könnyen bepótolható a hiányzó mozgásminta. A szülőknek csak annyit kell tenniük, hogy kúszva játszanak a gyermekükkel. Lehet katonásat játszani, óvatosan kúszva lopakodni. De lehet labdázni is, krokodil focizni, úgy, hogy csak fejjel lehet a labdát gurítani és csak kúszva lehet mozogni.

Majomjárás
Hasonlít egy kicsit a kutyajárásra, de nem a térd van lenn, hanem a talp. Ezt az állatmozgást is érdemes összekötni labdázással, de most egy kézzel kell a labdát gurítani, miközben három lábon áll a majmocska.

Méhecske repülés
Széttárt, nyújtott karokkal körbe szaladgálva, néha egyszer-kétszer megpördülve kell a mézet begyűjteni a virágokról. A gyors elindulások és a hirtelen megállások fejlesztik a mozgásindítás és mozgásmegállítás idegrendszeri szabályozását, a körbeforgások pedig az egyensúlyt.

Tyúkjárás, csibelépés
Úgy kell egyenes vonalban lépegetni, hogy a sarok és a nagylábujj minden lépésnél összeérjen. A tyúkanyó lehet a szülő, a kiscsibe pedig a gyerkőc. Eleinte, amíg a kiscsibe bizonytalan, a tyúkanyó haladjon mellette, hogy a kiscsibéje a karjába kapaszkodhasson. Ezt a járást is lehet hátrafelé is gyakorolni, de csak akkor, amikor előre már ügyesen megy.

Gólyajárás
Annyiban tér el az előzőtől, hogy a térdet magasra kell emelni és a lábat nem a másik elé, hanem keresztben mellé, tyúklépésnyi távolságban kell letenni. Olyan, mint egy rövid fél lábon állás, de amikor a gyermek elvesztené az egyensúlyát, akkor nem csak egyszerűen leteszi a lábát, hanem lép egyet előre. Ezt is érdemes kapaszkodva elkezdeni, hogy a láb mozgatására tudjon figyelni, ne az egyensúlyozás vegye el a teljes figyelmét és a kedvét.

Óriásjárás
Ebben a közismert gyakorlatban lábujjhegyen, magasra felnyújtott karokkal kell lépegetni. Ami egy kis nehézséget jelent, hogy közben a térdek pont úgy hajlítódjanak, mint a normál járás közben.

Mackójárás
Ismét a lábfej helyzetén van a hangsúly, külsőtalp élen lépegetés, szintén a térdek hajlításával.

Sarkonjárás
Ebben a járásban szintén a talp egy bizonyos része érintheti csak a talajt, miközben az a cél, hogy a legtermészetesebb járásforma történjen. Vagyis legyen egyenes a hát, a karok lazán lendüljenek ellentétes ütemben, valamint a térd hajlítódjon minden lépésnél.

Hernyó
Ez az állatutánzó mozgás fekve történik, nem igazi járás. Hason fekve utánozza a hernyó fejemelését, miközben a lábak összezártak és a karok a törzs mellet maradnak kinyújtva. Úgy, mint a hernyó az ágon, a gyermek a fejét megemelve megnézi, hogy hol lát még falevelet, amivel jóllakhatna. Ha megnézte, leteszi a fejét, megpihen egy kicsit, aztán újból körbenéz.

Nyusziugrás és békaügetés
Guggoló támaszból indul mindkét állatmozgás. Először a karok lendülnek előre, majd a gyerkőc két lábbal egyszerre ugrik utána, miközben a két tenyerére támaszkodik. Ugrás közben nem egyenesedik fel, hanem guggolásban marad. A nyuszi összezárja a térdét, a béka pedig szétterpeszti a két karja mellé.

Törpejárás
Csak a biztos guggolás megtanulása után lehet elkezdeni a gyakorlását, amikor a gyerkőc már a talpa elülső részén állva is egyenes háttal tud guggolni. A guggolásban lépegetés fejleszti az egyensúlyt, az erőnlétet, erősíti a törzs és fejtartó reflexek működését.

Pókjárás, rákjárás
Szintén a nagyobbacska gyerkőcökkel lehet ügyesen gyakoroltatni. A majomjárással ellentétben a has nem lefelé, hanem felfelé néz, a fenék megemelkedik. A kezek és a lábak keresztezetten lépegetnek előre a pókjárásban, és hátrafelé a rákjárásban. A gyermek a hasán szállíthat egy játékállatot vagy egy labdát, vigyázva, nehogy leessen.

Sánta róka
A kiinduló helyzete a majomjárás, de mivel sántít a róka, ezért a gyerkőc az egyik lábát emelje fel hátra, és csak három lábacskáján - a két kezén és az egyik lábán - járjon úgy, hogy a kezei egyszerre lépnek és ezután a lábával utánuk lép.

Az állatutánzó mozgások gyakorlásával játékosan fejleszthető a gyermekek testtartása és egyensúlya. Gazdagodik általuk a kicsik mozgáskultúrája, fejlődik a testtudatuk. Nő az állóképesség, az ügyesség és a gyorsaság, ezek a tulajdonságok minden sporttevékenységhez szükségesek. De a biciklizéshez, a tánchoz, vagy a kirándulásokhoz is alapvető szükséglet, ezért ezek megalapozását már kora gyermekkorban érdemes elkezdeni.




HOGYAN ERŐSÍTHETJÜK GYERMEKÜNK SZERVEZETÉT JÁRVÁNY IDEJÉN?

Ha az jár a fejedben, hogyan tudnád a legjobban felkészíteni gyermeked, vagy az egész családod szervezetét az esetleges betegségre, olvasd el dr. Jókay Kinga gyermekgyógyász javaslatait.


Fontos ismernünk a tényt, hogy az immunrendszer nem "erősíthető" különböző étrend kiegészítőkkel. Annak ellenére sem, hogy a boltokban külön polc van kialakítva az immunerősítő készítményeknek. (Ha valóban felturbózhatnánk az immunrendszerünket, az autoimmun betegségekhez hasonló állapotot érnénk el.) Az immunrendszert nem erősítenünk kell, hanem támogatni a megfelelő működését.

Az immunrendszer akkor működik jól, ha egészséges életmódot folytatunk és nincs semmilyen alapbetegségünk. Ehhez változatos étrend, testmozgás, friss levegőn töltött idő, megfelelő alvás és nyugodt légkör szükséges. Ha gyermekünk étrendjében rendszeresen (és megfelelő arányban) szerepelnek zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, húsfélék és tejtermékek, szinte biztos, hogy nem szenved hiányt vitaminokban és ásványi anyagokban. Így a bevitelt nem kell kiegészíteni semmivel, különösen akkor, ha a sport és a pihenés is jól működik. Vannak olyan állapotok, amikor mindez nem ilyen kihangsúlyozott, ha például a gyermek válogatós, ételérzékeny vagy egyéb ok miatt nem tud változatosan étkezni. Ilyenkor bizony pótolni kell a hiányosságot. A vitaminok között kivételt képez a D-vitamin: Magyarországon nem töltünk elég időt napon, nem fogyasztunk elég halat, így újszülött kortól ajánljuk a szedését. Tiniknek és felnőtteknek már 1000 NE - t naponta.

A célunk tehát legyen az, hogy a nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat elsősorban az ételekből nyerjük és ne tablettákból. Az étrend kiegészítőkkel ugyanis óvatosan kell bánni, hiszen a túladagolás veszélyes is lehet. (A vas túladagolása gyomor és bélvérzéshez, a szelén túladagolás pedig hajhulláshoz és fáradékonysághoz vezethet.) Ha kiegészítőket használunk, akkor tartsuk magunkat az ajánlott napi adagnál, annak ne a többszörösét adjuk a gyermekeknek!

A megelőzés további részei

Ha a fentiek alapján figyelünk gyermekünk és saját immunrendszerünk épségére, nincs más dolgunk, mint betartani az általános óvintézkedéseket. Ezek segítenek a megelőzésben és környezetünk védelmében. Maradjatok otthon, de ha kimozdultok, menjetek a természetbe!

Gyakoroljátok a helyes kézmosást és fertőtlenítést, kerüljétek az arcotok, szemetek, szátok érintését! Ne menjetek tömegbe és egy időre ne látogassátok meg a nagyszülőket, hiszen ők nagyon veszélyeztetettek! Hívjátok őket gyakran telefonon, tartsátok egymással a kapcsolatot!



A Föld napja


A gyerekek ösztönösen szeretik a természetet. Könnyen rávehetők, hogy a hasznos kerti munkákba egy kicsit besegítsenek, ha játékként fogják fel, és élvezik a dolgot. Később hasznukra lesz minden kerti tudás, amit elültetünk a kobakjukba, hiszen megismertetjük őket nap, a föld, az időjárás és a természet kapcsolatával, közben felelősségre tanítjuk őket, és megmutatjuk nekik, hogy a kemény munkának szó szerint meg lesz a gyümölcse! Adunk pár tippet, hogy jól menjen a közös kertészkedés... Ami nem mellesleg testmozgásnak is beillik..

Játék, mese, verseny

Nagyon fontos, hogy a kicsik ne érezzék kötelezettségnek, és ne legyen túl sok egyszerre a teendő, mert akkor inkább csak elveszitek a kedvüket az egésztől. Számukra a kert egy nagy játszótér, hát hagyjuk, hogy játszanak! A locsolás, vízzel pancsolás és sárban dagasztás nem fog ártani, hiszen ha koszos lesz, a ruha is és a gyerek is kimosható, és a virágok sem szomjaznak tovább.

Legyen saját kertészszerszámuk! Ők is könnyebben végzik a munkát, ha a kicsi kezükbe kisebb eszközöket adunk. Felkapálhatnak egy kisebb területet, vagy akár gyomlálhatnak is, ha látják, hogy mi vidáman tesszük, és akár versenyezhetünk is, ki a gyorsabb. Találjunk ki egy sztorit a királylányról és a gonosz boszorkáról, aki elvarázsolta tündérszép kertjét, ezért most segítenünk kell neki megszépíteni. De mutassuk meg nekik, mi is pontosan a gyom, nehogy a nemes virágokat húzzák ki a földből!

Érdemes olyan növényeket mutatni nekik, amelyekből kiválaszthatják a kedvencüket. Biztosan kikelő és könnyen termő fajtákat válasszunk, hogy gyermekünknek sikerélmény legyen saját kis növénykéje!

Ha illatos virágokat ültetünk, lesz mit szimatolni, de a paradicsom és az eper gyümölcsét majd meg is lehet enni.

A kerttel nem rendelkezőknek sem kell teljesen lemondani a kertészkedésről, hiszen balkonládába, az erkélyen egy-két cserépbe ugyanúgy el lehet vetni a salátamagokat, az epret, vagy a fürtös paradicsomot. Igaz, hogy nem fogja fedezni a család vacsoraigényét, de a gyerekek élvezhetik az alkotás örömét, megfigyelhetik a növények kialakulását és ugyanúgy felelősséget tanulhatnak, hiszen egy palántát kint is, bent is ápolni kell.

Kinőtt, elhasznált gumicsizmába is mókás lehet az ültetés


Madarak és fák napja -mozgásokon keresztül


Ha van rá lehetőségetek, látogassatok el egy erdőbe, de a mostani helyzetben a kert vagy az udvar is megteszi ! - Keressetek izgalmas nyomokat, figyeljétek a fák közötti különbséget, keressetek madarakat, gyűjtsetek kincseket, hallgassatok madárdalt élőben is! Sétáljatok egy nagyot a szépséges zöld környezetben, s élvezzétek ki azt a megnyugtató hatást, amit "nekik" köszönhetünk: a madaraknak és a fáknak.

Miért jó? A gyerekek megismerik a környezet érdekes dolgait, összefüggéseit, és ki is tudják fejezni a mozdulatok által, amikor látják, vagy majd, amikor már csak gondolnak rá. Ez sikerélmény, öröm a számukra!

KÖRNYEZETTEL KAPCSOLATOS, ÁLLATOS MONDÓKÁK

Csipp-csipp csóka,
Vakvarjúcska,
Komám asszony kéreti a szekerét,
Nem adhatom oda,
Tyúkok ülnek rajta,
Hess, hess, hess!

Éhes volt az öreg gólya,
békát fogni ment a tóra.
Ám a béka sem volt rest,
Vízbe ugrott egyenest.

Egyensúlyozás egy lábon, persze lehet kapaszkodni


Kerek tóra gólya szállt (videó)


Fújja a  szél a fákat,
letöri az ágat,
reccs!

Hogyan csináld? Amikor fúj a szél, karjaidat nyújtsd magasra, és jobbra-balra mozgasd. Amikor letörik az ág, és reccsen, akkor csapj a földre. A gyerekek is hamarosan örömmel fogják utánozni!


Repülnek a madarak, (repülő mozdulatok)
csattog a szárnyuk, (taps ritmusra a fejünk felett)


Madarak voltunk, (repülés)
földre szálltunk, (közben leguggolás)
magot szórtunk, (szórjuk a magot)
csipegettünk, (kézzel felcsipegetjük)
csipp-csipp-csipp (megcsiklandozzuk a végén..

Ugráljunk, mint a verebek,
Rajta gyerekek!

A mozgás során megismerhetik, hogyan tudja a szél megmozgatni a fákat illetve milyen mozgásokra képesek a madarak.


Kacsatánc

Kincsvadászat


Kell hozzá egy tojástartó (legjobb a 12-es, de kisebbel is működik) ill. egy rá illő lap, 12 négyzettel, rajtuk a keresendő kincsek képével. A tojástartó megfelelő mélyedésébe a képen látható dolgot kell begyűjteni.



Lúdtalp gyermekkorban

A láb hordozza testünk egész súlyát. Ezt a feladatot a láb hosszanti és keresztboltozata, valamint az ezeket összetartó, a láb talpán elhelyezkedő szalagok és izmok végzik el.

Amennyiben az izmok és szalagok nem tudják a boltozatot megtartani, a láb statikai felépítése megváltozik: a hosszanti boltozat megsüllyed, a belső boka befelé fog fordulni, míg a sarokcsont kifelé. Ennek következményeként a talp ellapul, ami az egész vázrendszerünkre negatív hatással van, és számtalan mozgásszervi problémához vezethet.

A kisgyermekes szülők megnyugtatására azonban elmondhatjuk, hogy az újszülöttek talpa bizony egyenes, és csak a talpi zsírszövet utánozza a lúdtalpat. Gyermekorvosok szerint az ún. hosszanti boltozat hiánya ebben a korban természetesnek tekinthető, hiszen ez a későbbiekben fog csak kialakulni az izomtónus növekedésével.

Az egyenes talpacska tehát nem lúdtalpat jelez ebben a korban, hanem természetes fiziológiai jelenség. Egyszerűen csak időt kell hagyni a gyerkőcnek a mozgásfejlődéshez, és nem szabad erőltetni a korai lábra állást és járástanulást, mert a láb túlterheléséhez és deformitáshoz vezethet.

Mitől alakulhat ki a lúdtalp?

Gyenge kötőszövet, genetikai háttér és akár egy rosszul kiválasztott cipő is elősegítheti sajnos a lúdtalp kialakulását. Nagyon veszélyes az is, ha a szülők idő előtt erőltetik a kisgyerekkorai talpra állását. Iskoláskor környékén a testsúly növekedése, illetve az iskolatáska okozta plusz súly okozhat még gondot, míg kamaszkorban a hirtelen növekedés vezethet lúdtalp problémához.

A megelőzés egyik hatékony módja, ha a gyermek minél többet jár mezítláb természetes talajon (homok, fű, kavics). Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a gyermek a bokát tartó magas szárú cipőt hordjon, ami - amennyiben zárt térben használja azt - elől nyugodtan lehet kivágott, hogy a láb jól szellőzhessen. Fontos, hogy a cipő talpa puha legyen, mert ebben tud kellően erősödni a talpizomzat. Szintén sokat segít a naponta végzett lúdtalptorna, ehhez számtalan játékos gyakorlatot tudunk kitalálni.

A legjobb megoldás a mezítláb rohangálás a homokban. Ha van kertünk, akkor egyszerűbb a helyzet, elég 1-2 zsák homokot elteríteni hosszanti formában. Helyezzünk rá különböző akadályokat, amiket kerülgethet, átugorhat a gyerkőc, hogy legalább 15 percre lekösse a játék.

Ha nincs kert, akkor érdemes beszerezni egy kisebb kagyló formájú homokozót, ami elfér a balkonon. Itt azt játszhatjuk, hogy szőlőt taposunk, vagy egy lábon, majd két lábon kell ugrálni, esetleg hosszú lábú gólyaként ki-belépegetni a homokozóba. Közben énekelhetünk, mondókázhatunk.

Lábhorgászat: Egy nagy műanyag lavórba szórjunk keskeny, hosszúkás tárgyakat, például filctollat, zsírkrétát, de szórhatunk bele akár kis műanyag figurákat vagy kis pattogó labdákat is. Kérjük meg a gyerkőcöt, hogy mit halásszon ki a lábujjai segítségével: piros zsírkrétát vagy épp a mini rókafigurát. Ha meleg van, akkor pancsolós játéknak sem utolsó ez a gyakorlat.

Akadálypálya a lakásban: / kicsit nagyobbaknak /

A gyakorlatsorozat 3 különböző fejlesztő gyakorlatot egyesít játékos módon. Invitáljuk meg a gyermeket egy igazi küldetésre, amit ha ügyesen teljesít, meglepetésben részesül (például meglephetjük a kedvenc sütijével, vagy készíthetünk egy mini kincsesládát).

Első állomás a lápvidék: tegyünk le keményebb díszpárnákat a földre, és ezeken egyensúlyozva kell áthaladni az ingoványos talajon.

Második feladat: fura járással kell átjutni az óriások és a medvék földjén, hogy elvegyüljünk köztük. Pipiskedve járjon a kicsi az óriások földjén, és külső talpélen a medvék földjén, így nem veszi majd észre őt a veszélyes ellenség.

Harmadik feladat: szórjunk színes papírgalacsinokat (a tündérek kristályai) a földre, amiket óvatosan, lábbal kell felszedegetnie a gyerkőcnek, majd egy kosárba gyűjteni az összeset. Ha minden feladatot teljesít, kiválthatja a végén a kincset.:)



Játék babzsákkal

A babzsák már akkor is elérte célját, ha semmi mást nem csinál vele a gyerkőc, mint tapogatja, nyomogatja, fogdossa, ide teszi, oda teszi. De ennél azért lényegesen több játékra alkalmas! Lássuk, mit kezdjünk a babzsákokkal!

Babzsákkal nagyon jól fejleszthető az egyensúlyérzék, a téri tájékozódás, testséma, illetve a jobb és baloldal tudatosítása.

Építsünk belőlük tornyot! Egyensúlyérzék fejlesztésére kiváló! Közben lehet számolni, ki hány babzsákot tudott egymás tetejére tenni! Kinek lett magasabb a tornya? Hányat kell egymásra tenni, hogy ledőljön? Ha ez a terület megfelelően működik, akkor gyermekünk tudni fogja, mekkorát lépjen, ha egy lépcsőfokra szeretne fellépni, anélkül, hogy odanézne, mekkora erő kell egy simogatáshoz, hogy ne ütés legyen belőle, korának megfelelő szinten tud focizni, és meglepő, de a figyelemzavar elsődleges fejlesztési területe az egyensúlyérzék fejlesztése.

A babzsákokat dugjuk egy lepedő alá! Tapogatással számoljuk meg, hány babzsák van a lepedő alatt? Mindet megtaláltuk?

Ha a földre tesszük, lehet rajtuk lépkedni, egyik babzsákról a másikra, mintha egy patakon kelnénk keresztül, a babzsákok lehetnek a kövek a lábunk alatt. Szintén nagymozgásokat, egyensúlyérzéket fejleszt. A számolás pedig az elvont gondolkodást segíti, hiszen ezúttal nem olyan erős a vizuális megerősítés, mint amikor konkrétan látjuk is a babzsákokat.

Lehet vele célba dobni. Tegyünk a földre különböző távolságra lábost, kosarat, dobozt, ami fellelhető a lakásban! Kinek hány babzsákja landol a célban? Fejleszti a szem-kéz koordinációt, a nagymozgásokat, térbeli tájékozódást.

Próbáljunk meg úgy járni, hintázni, stb, hogy a fejünkön van a babzsák! Jó móka lehet, ha eltervezzük, hogy nem csak a gyerkőc jár-kel itthon babzsákkal a fején, hanem mi is:) Nagyfokú figyelmet igényel, így aztán ne tartson tovább, mint negyed óra.

Labdázzunk a babzsákkal! Először két kézzel dobjuk, két kézzel kapjuk el, aztán a domináns kézzel dobjuk, és azzal kapjuk el, majd a másik kézzel is játszhatjuk. A dobás ütemére mondhatunk versikét. Nagyobbakkal játszhatunk szóláncot, gyűjthetünk állatokat, gyümölcsöket, stb. Gyakorolhatjuk az idegen nyelv szavait is.

Ugráljunk térdünk közé szorított babzsákkal!

Tanuljuk meg a testrészeket babzsák segítségével! Tedd a babzsákot a válladra! Mi is csináljuk, így ha nem tudja, melyik is a válla, akkor rólunk le tudja másolni! Persze egy idő után fogalmazzunk bonyolultabban! Jobb kezeddel rakd a bal válladra a babzsákot! J

Válogassuk színek, formák, vagy egyéb szempontok szerint!

Páros gyakorlatok: / nagyobbaknak /

  • dobás, elkapás két kézzel, jobb, majd bal kézzel - közben ritmusérzék fejlesztése mondókákkal
  • 2 babzsák dobása egymásnak egyszerre; egyikünk alulról dobja, másikunk felülről, egyikünk jobb oldalról, másikunk baloldalról
  • sétálás, futás, ugrálás közben a babzsák egyik kézből másikba adogatása (oldalsó tartásban mindkét kéz, majd elől átadjuk a babzsákot - közben lehet mondani, hogy bal vagy jobb oldalon van a tárgy)
  • sétálás úgy, hogy a babzsákot a homlokunkkal / hátunkkal tartjuk, vagy a jobb és bal kézzel is tartunk 1-1 babzsákot (nehezíteni lehet, futással, akadályok kerülésével, szökdelésekkel)

Meggymag párna hozzávalók: szinesanyagok, meggymag (vagy köles, vagy bab)

Meggymag párna elkészítése: Először is kimossuk az anyagokat, és kivasaljuk.

Kivágunk 2 db 15x15 cm-es darabot- akkor aranyosabb, ha különböző mintájú a 2 anyag (1. kép).

Mindkettőt visszájára fordítjuk, és 3 oldalán összevarrjuk .

Utána beletöltjük a meggymagot vagy a kölest (ne legyen sok benne), és nem négyzetben varrjuk össze, hanem keresztben (2. kép).

Készen is van (3. kép). A meggymag párnákat mikroba téve meg is lehet melegíteni!



Vizes játékok a nyárra kicsiknek és nagyoknak

A nyár azért jó, mert meleg van, és lehet vizeskedni. Egy kis víz, pancsolás, vizes játék segít elviselni a meleget.

A vizes szórakozás nemcsak a kicsiknek jó kikapcsolódás, de a felnőtteknek is segíthet felfedezni a bennük lakozó gyermeket. Egy kis kreativitással egyszerű kellékekből remek játékokat állíthatunk össze.

Kánikulai napokra:

Jégtömbbe rejtett kincsvadászat


Játékosok száma: egyedül is játszható, de szülővel vagy ketten nagyobb öröm 


Kellékek: apró műanyag játékok (dinoszaurusz, gumilabda, idősebb gyerekeknek műanyag érmék, kagylók, kavicsok, egy nagyobb jégtömbhöz forma, pl. egy kisebb vödör, vagy homokozós forma, meleg víz, spray-s flakon, ecsetek, só, kisebb gumikalapács (nagyobb gyerekeknek), a színes jégkockákhoz ételszínezék


Így játsszuk:

Öntsünk 2 cm-nyi vizet egy kuglóf-, vagy tortaformába, majd tegyünk bele néhány (2-3 db) játékot, és a már előre lefagyasztott színes jégkockákból párat. Fagyasszuk. Ha az első réteg megszilárdult, jöhet rá még 2 cm vastag víz és további műanyag játékok és pár jégkocka. Ezt is fagyasszuk. Ismételjük addig a folyamatot, amíg meg nem telik a forma. Szedjük ki a formából a jégtömböt - ez picit nehézkesebb lehet, igyekezzünk rugalmas műanyagformát használni, akkor könnyebb kiszedni belőle a tömböt.


Ezután kezdődhet a játék! Adjunk a gyerekeknek eszközöket: ecseteket, egy vödörnyi meleg vizet, meleg vízzel megtöltött spray-s flakont, kanalakat. A gumikalapácsot és a sót tartogassuk a játék végére, amikor már türelmetlenebbek a kicsik. Hagyjuk a gyermekeket, hogy saját maguk fedezzék fel, hogyan lehet a jégtömbből kiszabadítani az abba rejtett kincseket.

A végén a gyerekeknek megmutatjuk, hogy a kalapáccsal és a sóval még hatékonyabb a kincskeresés. Legyünk figyelmesek, segítsük a kicsiket, és sose hagyjuk őket egyedül!


Meleg nyári napon kihagyhatatlan! Szülinapra is jó móka lehet a vizes lufi pinjata!

Meg aztán labdázni is lehet vele, csak jó sokat kell előkészíteni!

Barkácsoló, újrahasznosító gyerekeknek, és apukáknak vizezős falak minden mennyiségben!

Bevonhatjuk a mosásba, teregetésbe is a gyerekeket, hiszen ez is lehet jó móka. Kimoshatók a játékok is, a plüssökre, legokra is ráférhet egy kis víz, így egyszerre pancsolunk és tisztítunk is.